„Akik most elzavarnák Orbán Viktort, azok először is fizessék ki a számlájukból a rezsicsökkentésnek köszönhetően megtakarított részt” – Lánczi András a Mandinernek

Az előző tizennégy év politikájában még bőven van tartalék, most ezt kellene a valósággal összhangba hozni – mondta lapunknak tavaly nyáron. Csaknem egy év távlatából hogy látja, sikerült?
Sok felismerés történt. Részben azért, mert megjelent egy olyan politikai ellenfél, amilyen korábban nem volt jellemző. Másfelől a globális folyamatok determináló erőként hatnak – háborús hangulat uralkodik a világban, a konfliktusok száma szaporodik, ami nemcsak Magyarországnak nem kedvez, hanem általában véve Európának. Harmadrészt pedig – s erre utaltam tavaly is – a valósággal való találkozás azt jelenti, hogy

Ez a folyamat erőteljesen elindult, és örvendetes, hogy egyre több spontán elem, gondolat jelenik meg.

Orbán Viktor érzékelhetően stratégiát váltott: fiatalokkal találkozik, több interjút ad, fórumokon jelenik meg meglepetésszerűen. Jónak tartja az irányt?
A kormányfő esete speciális, hiszen nemcsak nemzeti, hanem minimum európai méretekben meghatározó politikus, annál is több. Tehát van nemzetközi mozgástere és politikai szerepvállalása. Jelentős az őt külföldön követők, a vele rokonszenvezők száma; az európai intézményekben, az Egyesült Államokban és egyáltalán a világban nagy figyelem irányul rá az utóbbi időben. Korábban sokat járta az országot, egyetemekre látogatott el, a legkülönfélébb társadalmi csoportokkal találkozott, most újra látok egy hasonló, tudatos szerepvállalást. Ez jó irány, de ne felejtsük el:

Egy meglepetésszerű, jól időzített megjelenés valóban többet érhet, mint mondjuk egy nagygyűlés. De jól kell megválasztani a terepet és az arányokat, ennek megtalálásához politikai érzék kell.

Mindenesetre a közvélemény-kutatók többsége szerint minimum zárul az olló a Tisza Párt és a Fidesz között. Ön korábban arról beszélt, hogy Magyar Péterben csak a slim fit meg a facebookozás a vonzó – ezek szerint mégsem?
Szerintem továbbra sincs több tartalom a fiatalember politizálásában. A személyisége alkalmatlan arra, hogy tartalmat közvetítsen.

A dühön kívül nem mutat érzelmet, humora sincs. Ezt a felépített karaktert már többször kipróbálták, feltehetően ugyanazok a körök, amelyek most őt helyezték előtérbe. A cél világos: egy állandó kommunikációs mezőbe bedobni, csak beszéljen, beszéljen. Ő pedig visszaél a kommunikációs-virtuális valósággal: már most el akarja hitetni, hogy megnyerte a választást, a jövő évi tényleges voksolás csak formalitás. Azért ideges, mert tudja, az idő nem feltétlenül neki dolgozik. De valóban adódik a kérdés, hogy minek is köszönhető az erősödése.

A Donald Trumpról szóló filmben elhangzik a világos üzenet: három szabály van, az első, hogy támadj; a második, hogy soha ne ismerj el semmit; a harmadik pedig, hogy ha veszítesz is, tagadd le. Ennek a típusnak van most itt az ideje. Bár ez szokatlan a magyar közönségnek, s

Pedig a politikában nem ez az erő. És van még egy megtévesztő dolog ebben a viselkedésben.

Mégpedig?
Reményt árul a kormányváltásra, de hogy mi jön azután, azt nem tudjuk. Azt állítja, hogy képes lenne a magyar állam motorját és bizonyos értelemben az egész államot megtestesíteni. Megállnék egy pillanatra: ha nekem egyetlen célom van, Orbán Viktort leváltani, és ez a választók szemében elfogadható, akkor nagy bajban van az ország.

A celebpolitikusnak valójában nincs mondanivalója önmagán kívül, csak az, hogy az állam én vagyok. 

Ezért kell a kormánynak, a miniszterelnöknek folyamatosan azon dolgoznia, hogy a többség részéről megszerzett bizalmat fenntartsa. Ehhez tudatosítani kell, hogy milyen a felelősségteljes irányítás, és ezt nemcsak a meglévő, hanem a potenciális új szavazóknak is el kell mondani.

A kormány évek óta azt hangsúlyozza, hogy a Fidesz az ország stabilitásának záloga. Most a Tisza elnöke egy új narratívát épít: a közszolgáltatások válsága miatt az állam nem működik, s a gazdasági nehézségekről szóló üzenetei rezonálnak a választók mindennapi tapasztalataival.
Olyan területeket kell kiválasztani, ahol egészen biztos, hogy mindig van hiányérzetük az embereknek. Ha Magyarország maga a paradicsom lenne, akkor is lennének olyanok, akik szerint kevés a fügefalevél. Vegyük az egyik népszerű témát, az egészségügyet. Nincs olyan, hogy makkegészséges társadalom, folyamatosan lehet az infrastruktúrát kritizálni – Medgyessy Péter is megjelent annak idején egy kórházban, hogy a rozsdás csövekre mutogasson.

Ismerjük: valami sokkal-sokkal jobb lehetne, s tulajdonképpen mindenkinek minden járna. Ennél populistább érvelés aligha létezik. Ám ez valójában hergelés, nem pedig tárgyilagos helyzetleírás.

Tény, hogy valós problémákról is beszél.
Nem állítom, hogy nincs valóságalapja a mondanivalójának. Ám nála a kommunikációs technika a lényeg, a sulykolás. Egyfolytában kommunikál, de ennek tartalma nem fedi a valóságot. S ahogy előbb mondtam, nem tudjuk, mi az ígéret. Bemond számokat – ez nem ígéret vagy politikai stratégia. Egy másik jelenség, hogy bár számtalan intézkedése volt a kormánynak, azt magától értetődőnek veszik az emberek, és egyszerűen mintha elfelejtették volna őket. Azoknak az elégedetlenkedőknek, akik most el akarják zavarni Orbán Viktort, azt mondanám: először is visszamenőleg fizessék ki a számlájukból a rezsicsökkentésnek köszönhetően megtakarított részt.

Sok szó esik arról, hogy mely szavazócsoportok szimpatizálnak a Tiszával, és abban is egyetértés mutatkozik, kiknek a körében nem népszerű Magyar Péter: a nőkében.
Valóban, kihívást jelent neki, hogy egy olyan politikával kell felvennie a versenyt, amelyben a nőnek kulcsszerepe van.

De nem csak ezért indul hendikeppel a nőknél: idézzük csak fel, hogyan ismertük meg, hogyan bánik egy embertársával, aki nevezetesen a felesége. Azóta pedig még több esetben bizonyított. A metakommunikációja is árulkodik arról, ahogyan a nőkről gondolkodik. Tulajdonképpen lenézi őket, s ezt a karaktert nem lehet megváltoztatni. Nincsenek azok a retorikai fogások, amelyekkel leplezni tudná. Egy frivol példával élnék.

Halljuk!
Intim helyzetekben női taktika, hogy ha a hölgy nem szeretné, hogy a férfi közeledjen hozzá, csak annyit mond: pötty van az orrodon. Ez egy pillanat alatt elidegeníti, kizökkenti a helyzetből.

Általánosságban igaz, hogy a karakterjegyeiben van a legnagyobb gyengesége, a kulturális és érzelmi érzéketlenség. Hiányzik a személyből és a mozgalomból is a kulturális összetevő. A mi égtájunkon a kulturális érzékenység mindig is politikai tényező volt. Ha valaki kulturálisan érzéketlen – a retorikájából hiányzik a magyar nyelv kulturális dimenziója –, akkor az érzelmi érzéketlenségre is utal. Értelmiségi nagyképűséggel műveletlennek is szokták nevezni az ilyen embert. Ezen nem lehet kommunikációs technikákkal segíteni.

Ismétlem, pötty van az orrán.

A Fidesz háza táján is hallani kritikus hangokat a saját politikai közösségükkel szemben. Lázár János lényegében roadshow-ra indult, és rendszeresen bírálja a kormányközeli vállalkozók meggazdagodását, a „luxizást”. Mekkora veszélyt jelenthetnek ezek az ügyek a Fideszre?

hogy mi az izgalmas abban, ha valakinek tízmilliós táskája van, de tény, a jelenség létezik. Nem az a gond – és szerintem Lázár János is erre utal –, ha valaki meggazdagodik, hanem ha hivalkodóan hozza a többi ember tudomására. Akik hivalkodnak, kárt okoznak a politikai közösségnek. Ebben a hozzáállásban egyfajta közömbösség, felelőtlenség, a közös ügy semmibevétele jelenik meg, s ezzel a jobboldal politikai ügyét veszélyeztetik. Lehet, nem én vagyok a legjobb alany ebben a témában, mert továbbra is kitartok amellett, hogy

csak valahogy az ő gazdagságuk a mai napig nem szúrja az emberek szemét. Volt módom betekinteni a privatizációs meggazdagodásba, beleláttam, hogyan keletkeztek vagyonok, a különbség az, hogy ők nem „luxiznak”, vagy legalábbis – induljunk ki az emberi természetből – nem látszik a „luxizásuk”, vigyáznak arra, hogy ne kerüljön a kíváncsi tekintetek elé. Ugyanakkor javaslom, hogy a lopás szóval bánjunk óvatosan.

Miért?
A világ legnagyobb lopását a kommunisták csinálták meg azzal, amit államosításnak neveztek. Nem elvont módon, hanem konkrétan: emberektől, családoktól vették el mindenüket. Aztán jött a privatizáció a liberálisok égisze alatt.

feltétel nélküli állami osztogatást.

Újabb erős állítás.
Igen, hiszen törvényes feltételek között zajlott, de álljunk meg egy pillanatra! Most akkor miben különbözik az Orbán-kormány politikája? Utóbbi valójában arra irányult, hogy a magyar vállalkozások is megerősödjenek. Ezzel nem azt mondom, hogy bármit lehet. Nincs olyan, hogy úgy veszünk ki a közösből, hogy ahhoz nem kapcsolódik felelősség, teljesítmény. Ám ha a teljesítmény megvan, akkor ne csak azt nézzük, hogy valaki meggazdagodott és „luxizik”, hanem azt is, hogy közben hány embernek ad munkát. A teljesítményről persze alig esik szó. A közmorál egyik döntő indikátora, hogy miként tekintünk a teljesítményre. 

ebben az Egyesült Államok más mintát mutat. Ott is van irigység, de ha valaki sikeres a közéletben, azt igenis megtapsolják, és nem azt nézik, hogy drágább cipőre futja neki.

Nemcsak a hivalkodás csapja ki a biztosítékot mostanság, hanem a Fidesz legújabb szuverenitásvédelmi akciója is. Egy törvényjavaslat szerint a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal jegyzéket készíthet a kormánynak azokról a civil szervezetekről, médiumokról, amelyek szerinte külföldi érdekeket szolgálva veszélyeztetik Magyarország szuverenitását. Szükség van erre?
Nem bújok ki a válaszadás alól a családi érintettségre hivatkozva. A kérdés azért súlyos, mert a törvényjavaslat ráirányítja a figyelmet a szuverenitás lényegére: kié a legfőbb hatalom? A hatalom egyeztetett cselekvés, és nem önmagában az állami intézmények alkotmányos leírása. A szuverenitást le lehet bontani belső és külső eszközökkel. A mélyállam kifejezés a szuverenitást belülről megkérdőjelező hatalmi háló;

Olyan van, hogy egy belső politikai igény egybeesik valamilyen külföldön megfogalmazott érdekkel. De akkor miért nem lehet ezt nyíltan vállalni? Miért érzik az érintettek ezt a szabadságuk korlátozásának? Miért tiltakoznak, ha ezt legitimnek, erkölcsileg helyesnek tartják? Ami pedig a listázást illeti, legutóbb az egyetemi kuratóriumok tagjait láttam listázva, azaz ki NER-es, ki nem. 

A kormány továbbra sem békélt meg Brüsszellel, mostanában pedig azt állítja, hogy a Tisza miatt nem érkeznek meg az uniós források. Reális a Tiszát okolni?
Tudjuk, hogy Brüsszel és Budapest kapcsolata nem a Tisza felbukkanásával romlott meg. Hosszú évek óta megy a harc, gyakorlatilag szinte attól a perctől, hogy az Orbán-kormány tizenöt évvel ezelőtt megkezdte a munkát. Ennek mély politikai okai vannak,

márpedig ők a domináns erő a baloldalon, többségben vannak az Európai Parlamentben. Az Európai Unió vezetésének régóta érdeke, hogy leváltsa az Orbán-kormányt, erre a feladatra szerveződött most a Tisza. Azonnal bevették a néppárti frakcióba, ahol EP-képviselői időnként belefutnak abba, hogy mondanak bizarr dolgokat. Mit is mondott lényegében Kollár Kinga? Ahhoz, hogy győzzenek, az kell, hogy minél rosszabb legyen az Orbán-kormánynak. Arra már nem gondol, hogy ha az Orbán-kormánynak rossz, akkor az egész országnak rossz. Kollár Kinga politikai értelemben a saját nemzete ellen beszélt. Ha valaki betagozódik egy olyan pártba, amelynek vezetője, Manfred Weber nyíltan kifejezi a magyar miniszterelnökkel szembeni ellenszenvét, onnantól minden lépés a közös cél megvalósításáért zajlik.

Mit szól ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc távozott a politikából?
Gyorsan jött valamikor, és annál is gyorsabban távozott. Valamiért nem volt módja méltósággal kilépni a politikából. Távolról megalázónak látszik, ami történt vele. A mélyállam, az őt fenntartó körök mindent alárendelnek a jövő évi választás ellenzéki érdekeinek. Csak az nem világos, hogy megvan-e a forgatókönyv: a fiatalember vagy az erős hatalmi hátterű női trónörökös lesz a miniszterelnök-jelölt. Vagy mindkettő, de akkor valaki nagyot fog bukni.

Az EP-választás után azt mondta, intellektuálisan is meg kell újulnia az európai jobboldalnak. Hol tart a folyamat?
Akkor lesz igazi áttörés politikailag, ha a jobboldal képes lesz megmutatni, hogy az emberképe jobb, mint a baloldalé. A baloldali ajánlat az, hogy mindenki egyenlő, neked mindenhez jogod van, a legutolsó kisebbségnek is jogokat kell adni. Szaporítjuk a jogokat, szaporítjuk az értékeket, mindez pedig egy stratégiába illeszkedik. A jobboldalnak nem szabad negatívan megfogalmazni az ajánlatát – jól hangzik, hogy illiberális, vagy hogy mit miért nem szeretünk abban, amit a baloldal tesz vagy gondol,

Mégpedig?
Szembe kell menni azzal a gondolkodással, hogy tulajdonképpen nincs emberi természet, a technológiával majd megoldunk mindent, a természeti korlátok relatívak. Itt van a legújabb őrület, a mesterséges intelligencia, a modern ész önhittségének ékes példája. Lehetne azt mondani, hogy nem használom, nem viszem ebbe az irányba a gondolkodást, mert ennek a következménye, ami már zajlik: elszegényítjük önmagunkat, kiüresedünk, lélektelenné válunk. Itt jelenik meg a vallás is.

– de ilyen nincs, minden társadalomnak szüksége van arra, hogy legyen egy hitmagja. Már tényleg ott tartunk, hogy 

amíg emberek vagyunk, addig lesz család. Összefoglalva, 

Ez a feladat itthon is: az előző tizenöt év sikere nagyrészt abban van, hogy ez a kormány jobb életet ajánlott, mint a 2010 előtti kormányok – de ezt el is kell tudni mondani. Ez nem egyszerű politikai, retorikai feladat, és itt van az ideje.

Nyugat-Európában Marine Le Pent börtönre ítélték, és eltiltották az elnökválasztástól, az Alternatíva Németországért pártot alkotmányellenesnek minősítették. Ez alapján milyen jövő vár a jobboldalra?
Amióta életbe lépett a Rousseau-féle társadalmi szerződés, mindig az éppen hatalmon lévő dönti el, hogy mit fog tenni a jog – azaz politikai eszközként használják. Ennek része az is, hogy el lehet távolítani embereket, ha kell, erőszakkal, ezt igazolja a Robert Fico vagy a Donald Trump elleni merényletkísérlet is. Ezek nem a véletlen művei.

Éleződik a helyzet, s az ukrajnai háború a végletekig fokozhat egyéb konfliktusokat Európában. Ennek része bármi áron megakadályozni, hogy valaki hatalomra kerüljön – fordított esetben meg szerintük vége a demokráciának.

Ha már háború: Donald Trump nem hozta el a békét, ellenben elindította a vámháborút.
Trump elsődleges szabálya, ahogy fentebb említettem, hogy támadj. Ez sajátos technika, a bejelentései nem arról szólnak, hogy feltétlen el akarja érni őket, például a vámok esetében. Az Egyesült Államok elérkezett egy határhoz. Az adóssága már ki tudja mióta akkora, amekkora, a belső gazdasági termelését gyakorlatilag kiürítette, függővé vált Kínától és másoktól. 

csak ezt nem lehet bemondani Amerikában. A vámháború, ha úgy tetszik, azt jelenti, hogy berúgta az ajtót. Itt vagyok, erős vagyok, el akarok érni dolgokat – ezt kívánja érzékeltetni. Hogy most ennek részeként kivet egy 500 százalékos vámot, az ebben a formában blöff. Viszont lehet, hogy közben olyan célokat tud elérni, amilyeneket meg sem nevez, de a háttértárgyalásokon létrejönnek a szükséges dealek. A háború ügyében is rögtön bejelentette, hogy Ukrajnával milyen egyéb megállapodások köttettek. Ő egy kőkemény ragadozó üzletember, s ezt a mentalitást kamatoztatja a politikában is.

Beszéljünk még az akadémiai ügyről. Nagy port kavart, hogy Schmidt Mária az utolsó sztálinista intézménynek nevezte a Magyar Tudományos Akadémiát, amely mögött lényegében nincs teljesítmény. Miért kritizálják a jobboldalon az MTA-t?

A problémát alapvetően az jelenti, hogy az akadémiai közeget főleg liberális baloldali gondolkodók, tisztségviselő tudósok foglalják el, akik politizálnak is. 1949-ben a kommunisták először létrehoztak egy párhuzamos bizottságot az Akadémiával, hogy megpróbálják megfojtani az intézményt. Rájöttek, hogy nem megy; a bizottságnak egyébként Gerő Ernő volt az első embere. Majd egy éven belül közgyűlést hívtak össze a két intézménynek, ahol gyakorlatilag megtörtént a kommunista hatalomátvétel az MTA-n. Ezután kidobtak mindenkit, aki a háború előtti időszakban jelentősebb, nem kommunista polgári nézeteket valló gondolkodó volt, filozófusokat, tudósokat. Ezt követően létrehozták a kutatóintézeti hálózatot, mondván: kell egy olyan tudós réteg, amely kizárólag a kommunista utópia kidolgozásával foglalkozik. Azért vezették be ezt a rendszert, hogy politikai kontrollt gyakoroljanak az egyetemek felett, az akadémiai nagydoktori címmel akarták sakkban tartani az intézményeket. 

Lehet szép nyilatkozatokat tenni meg évfordulós beszédeket tartani, de valójában egy olyan bonyolult intézményi rendszerről van szó, amelynek az eredeti célja már nincs meg: a magyar tudományos nyelv megteremtése, ápolása – ehhez képest magyarul lassan már nem is szabad megszólalni egy tudományos eseményen. Miért is fejtette most ki Schmidt Mária a véleményét? Mert a kétszázadik évforduló előtt néhányan összeálltak, és közölték, kivonulnak, ha a miniszterelnök megtiszteli a nemzeti intézmény eseményét. Itt nem az a probléma, hogy van politikai véleményük, ahhoz viszont nincs joguk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia védernyője alatt fejtsék ki.

Nyitókép: Földházi Árpád

***